2015. május 14., csütörtök

Mozgó kövek–Tarcal

A látszólag élettelen, szilárd kőtömegek mozgásai számomra hihetetlen dolgok. Egy kis követ elhajítani egyszerű, de egy nagy sziklát elmozdítani már bonyolult feladat.

"Ez a bányató a Führer, majd Citrom bánya visszamaradt gödre, egy tengerszemmel. Itt a fejtés szinte teljesen feltárt és letermelt egy 15 m magas, 50 m széles lávanyelvet, amely oldalai és végfala még látható." Idézet Szlabóczky Pál–Természeti értékek a Tokaj-Zempléni-hegység felhagyott kőbányáiban (2006) írásából.

Ezeket a sziklákat az ember mozgatta, s a természet is alakította és folyamatosan alakítja őket. 

A köveken fiktív erővonalakat jelenítettem meg, mint látni is a képeken ezek több szögből összeállnak. A káosz-rend, ami a természetben uralkodik volt a legnagyobb inspiráció. Az alkotást is ha egyik oldalról nézzük, akkor csak szögletes vonalszakaszokat látunk, viszont ha megtaláljuk a pontot ahonnan összeáll a kép, akkor már erővonalfolyamok jelennek meg előttünk.  















A project megvalósításához környeztbarát festéket használtam.

Az alábbi animáció pedig már egy digitális kísérlet része. A mozgás itt általam kreált szubjektív dolog.


 //köszönöm a segítséget Pletyák Tibornak
2015 március